Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Bejelentkezés

 

Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk honlapján!

                            Híreink

Gyülekezeti Hétvége - 2021

Fantasztikus hétvégét zárhattunk október 22-24. között a gyülekezeti hétvégénk alkalmával Balatonszárszón, ahol érdekes előadásokkal, lelket melengető áhítatokkal, Úrvacsorás Istentisztelettel, finom ételekkel és somlói borok kóstolásával töltekezhettünk testben és lélekben egyaránt!  

A hétvége keretein belül első napunkon megismerkedhettünk a tabi vendégeinkkel, és máris egy jó hangulatú áhítattal kezdhettük meg a hétvégénket. Még ezen a napon egy gasztronómiai utazást tettünk a Bibliában, s miközben a somlói borokat ízleltük, Hegedüs Gábor lelkészünk előadásában hallgathattuk, hogy miként lett a kereszténység legszentebb itala a bor. Második napunkat természetesen Isten igéjével kezdtük, majd elkezdődött csendes hétvégénk előadássorozata, melynek keretein belül több beszédet hallhattunk különböző témákban. Így tartott előadást lelkészünk a „Cölibátus történetéről”, Kiss János kecskeméti evangélikus lelkész a „Szószék és a Humor” viszonyáról és Endreffy Máté tabi evangélikus lelkész az „Iszlám világa és a Keresztény demokrácia” összehasonlításáról. Ezen délután még egy filmklub keretein belül nézhettük meg az Igazából menyország című filmet és osztottuk meg egymással az általa kapott élményeinket. Napzáró programként egy interaktív „Evangélikus vagyok” elnevezésű kvízjáték várt még ránk, ahol Endreffyné Sikter Anna hitoktató tette próbára evangélikus ismereteinket.   Végezetül az utolsó napon egy Úrvacsorás Istentisztelettel adtunk hálát ezért a csodás hétvégéért és éltük meg a testvéri közösséget az Úr szent vacsorájában. 

Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását, akik lehetővé tették a hétvége megvalósulását!
Köszönjük a Csurgói és Tabi Evangélikus Egyházközség társaságát, közös szervezését, a rengeteg élményt és az ismerkedés örömét! Reméljük, jövőre újra találkozunk! 

logos 1.jpg

 

 

Templomfelújítás - 2021

Az elmúlt két évben a világ, országunk, egyházunk, de még egyházközségünk életét is a koronavírus határozta meg, annak minden terhével és nehézségével. Meg kellet élnünk, amihez egyházunkban még nem volt hasonló, hisz kétszer is hosszabb időre be kellet zárni templomaink ajtaját. Igyekeztünk persze így is keresni és hirdetni Isten igéjét, és Istentiszteleteket hallgattunk online, hírlevelet szerkesztettünk és olvastunk, és talán az Útmutatónkat is jobban koptattuk a megszokottnál. Mindezek ellenére mindannyian éreztük templomaink hiányát, az Úr házát, ahol testben és lélekben a gyülekezeti közösségben hallhatjuk a szószékről hirdetett Igét. Ezért is hatalmas nagy örömünk gyülekezetünk életében, hogy pont ezekben a nehéz években adatott meg a lehetőség, hogy felújítsuk lelki otthonunkat. Magyarország kormánya támogatásából a „Magyar Templom Felújítási Program” kereteink belül felújíthattunk templomunkat. Lecserélhettük a régi tetőfedést és lefestettük a teljes templom külsőt és a homlokzatot, a bejárat fölötti boltívet pedig önerőböl egy Luther rózsás dekor-üveggel láttuk el. Megszépült templomunkban így már csak egy feladat áll előttünk, hogy a járvány miatt megfogyatkozott templompadokat újra megtöltsük imádságos szívekkel.

Templom bejárat.jpg

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2017. november »
november
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930