2006-os események

Lelkészünkre emlékezve

"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erõm erõtlenség által ér célhoz."
(Szekeres Elemérre emlékezve...)

Január 12-én 13.00-kor vett végsõ búcsút a Csurgói Evangélikus Gyülekezet szeretett lelkészétõl Szekeres Elemértõl az edvei temetõben.

Edvén született 1918. február 25-én. Iskoláit szülõfalujának evangélikus elemi iskolájában kezdte, majd 1929-tõl a soproni evangélikus gimnázium, ma Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, tanulója, ahol 1937-ben érettségi vizsgát tett. Teológiai tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Sopronban mûködõ Evangélikus Hittudományi Karán végezte el 1937 és 1941 között. Sopronban szentelték lelkésszé 1940 június 15-én. Püspöke 1941 júliusától Gyékényesre helyezte segédlelkésznek. Innen költözött át Csurgóra 1942 március 23-án, ahol elõször még mindig mint segédlelkész, majd mint lelkész szolgált egészen 1994 augusztus 31-ig. Innen Celldömölkre költözött, de a teljes nyugdíjba vonulás elõtt még egy évet helyettes lelkészként ellátta az ecsenyi evangélikus gyülekezet gondozását. "Ennek végeztétõl, 1995 július 31-tõl számítom nyugdíjas idõmet." - írta egyik csurgói barátján levelében, melyben õ maga írta le életrajzát a tõle megszokott szerénységgel, összesen fél oldalban. Visszaköltözött Celldömölkre, és itt élte nyugodt nyugdíja éveit, míg a megfáradt szolgát Ura 2006. január 4-én hazahívta.
Több, mint fél évszázados Csurgói szolgálatba, összesen 52 évet volt itt, sok minden belefért. Hihetetlen munkabírással kezdett neki az 1947-ben önállósult Csurgói Gyülekezet életének megszervezéséhez. A rendszeres hittanrák és ifjúsági órákon kívül a fiatal felnõttekbõl színjátszókört alakított. Körülvette magát aktív, a gyülekezetért tenni akaró gyülekezeti tagokkal. A vasárnapi prédikációiban pedig a reménység és a hûség hangja mellet a tiszta, csorbítatlan evangélium szólalt meg.
Szerették, de nem csak Csurgón, hiszen hosszú éveken, évtizedeken keresztül helyettesített a környezõ gyülekezetekben: Porrogszentkirály, Porrog, Porrogszentpál, Nagyatád, Somogyszob.

Életét, és minden tettét áthatotta, a Pál apostolnak levelébõl az ige:
"Elég neked az én kegyelmem, mert az én erõm erõtlenség által ér célhoz."(2 Kor 12,9)

Adja meg az Isten, hogy mi, mai utódok, lelkészek és gyülekezeti tagok is megértsük mindezt, hogy elég az Õ kegyelme, hogy nem baj, ha kicsinek, és erõtlennek érezzük magunkat, mert van, aki erõt, és reményt tud adni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. május »
május
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031